A kerületi Fidesz szerint Baranyi Krisztinának nem kéne képviselőnek lennie – ezért

Oszd meg másokkal!

Desktop
Baranyi Krisztina és Tarlós István (forrás: MTI / Szigetváry Zsolt)

Az Együtt ferencvárosi képviselője, Baranyi Krisztina nem írt bele egy ingatlant a vagyonnyilatkozatába - derül ki a kerületi önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrzési bizottságának jelentéséből. 

Az Index megkereste a képviselőnőt, aki elmondta, hogy valóban ez a helyzet, mégpedig azért, mert ez év szeptemberétől él az ingatlanra a tulajdonjoga a földhivatali bejegyzés szerint, így ezt tényleg nem írta be a januárban kitöltött vagyonnyilatkozatba - az ugyanis szabálytalan lenne. 

Az adás-vételi szerződés tavaly novemberi, de mivel az alapján kaptak hitelt, így kifizetés és a beköltözés is a vagyonbevallási határidő után volt. Baranyi fellebbez a döntés ellen a kormányhivatalnál - írta a portál

A képviselőnőt nemrég hívták vissza a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottságból az LMP-s Jancsó Andreával együtt. Az indoklás szerint "a két képviselő semmibe vette a több évtizedes politikai szokásjogon alapuló kultúrát, amikor a sajtóval rendszeresen osztottak meg olyan, kontextusukból kiragadott félinformációkat, pontatlanságokat, amelyek félrevezették a kerület lakosságát és a szélesebb közvéleményt, annak ellenére, hogy minden releváns információ rendelkezésükre áll."

Mint írták, " elfogadhatatlannak tartják, hogy a képviselőknek fontosabb volt a kerület lejáratása annál, hogy az érintett ügyekben az önkormányzatiság keretei között próbáltak volna megoldást találni. Nehezményezte a testület azt is, hogy a kerületben élők érdekében végzett konstruktív, építő jellegű munka helyett politikai haszonszerzésre, pártjuk és saját ismertségük sajtóbeli építésére használták fel pozíciójukat."

Baranyi reakciója: "Bullshit".

A ferencvárosi Fidesz péntek délután közleményt adott ki, ami szerint Baranyi mondjon le - írta az Index.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek